A miniatűr maradékáram-megszakítók fejlődéstörténete

1924-ben Hugo Stotz és Heinrich Schachtner együttműködve feltalálták a világ első modern, termomágneses technológiát alkalmazó miniatűr megszakítóját, és szabadalmat szereztek.

Kínában az 1960-as évek végén fejlesztették ki az első árammal{0}}működő elektronikus maradékáram-berendezést (RCD) (főkapcsoló DZS-20). Az 1970-es évek közepén-és{17}}végén sikeresen megtervezték a DZ15L sorozatú elektromágneses RCD-ket. Az 1980-as évekre olyan modellek váltak elérhetővé, mint a DZL16, DZL18, DZL118, DZ12L, DZL33, DZL38 és DZ10L, amelyek többsége jelenleg -működtetett elektronikus (integrált áramkörű) RCD volt. Az 1980-as évek közepén bevezették a német F&G technológiát, ami FIN típusú (túlterhelés és rövidzárlat elleni védelem nélkül) és FI/LS típusú (túlterhelés és rövidzárlat elleni védelemmel) RCD-k gyártásához vezetett. Az 1990-es években fejlett külföldi technológiákat vezettek be, amelyek olyan hibaáram-megszakítók (RCCB) kifejlesztéséhez és gyártásához vezettek, mint a VigiC45EIE (elektronikus), a VigiC45ELM (elektromágneses) és a VigiNC100.

A modern kismegszakítók nemcsak az életstílust változtatták meg azáltal, hogy biztosítják a lakosság biztonságát, hanem az elektromos biztonságot is a társadalom minden szektorába hozták, a kereskedelmi épületektől és gyáraktól a vasúti infrastruktúráig és adatközpontokig. Világszerte számos történelmi épületben, mint például az amszterdami Kinderdijkben és a németországi aacheni katedrálisban, az elektromos rendszereket kompakt védelmi eszközökkel korszerűsítették, például ívhiba-érzékelő eszközökkel (AFDD), amelyek integrálják a maradékáram- és túláramvédelmet (RCBO).